Hogy a kicsik is remekül érezzék magukat benne.

Hiába tartjuk felnőttként csodaszépnek a kicsik szobáját, nem a menő bútoroktól és trendi színektől lesz számukra otthonos. Ahhoz, hogy a kedvükben járjunk, az ő fejükkel is kell gondolkodnunk és szabadon kell engednünk a fantáziánkat. Ehhez jön hozzá a praktikusság és a biztonságosság, és máris megkapjuk a tökéletes gyerekszobát. Az eredményesség a részletekben rejlik!

Fektessünk hangsúlyt a játékra!

Nem csak a kisautókra és babákra, hanem minden olyasmire, amit a szoba adottságai lehetővé tesznek.  Beltéri hinta, emeletes ágyból csúszda, kisebb mászófal, játszószőnyeg, minikonyha vagy bármi, amit a gyerek szeret és kivitelezhető biztonságosan.

Tárolóhelyből sosem elég!

Használjuk ki a helyet okosan, hogy az egyre halmozódó holmik elférjenek! Persze fontos időközönként selejtezni is, de mindenképp legyen elég nyitott polc, doboz, szekrény, ahol a kincseiknek helye lesz. Az ágy alatti részt, a sarkot és sok kihasználatlan helyet tehetjük hasznossá.

Csempésszük be a természetet!

A természetes anyagból készült bútorokon kívül van helye a szobanövényeknek is a gyerekszobában. Persze mindenképp olyat kell választani, ami nem mérgező, és öntözni is valószínűleg majd nekünk kell, de javít a közérzeten és a levegőminőségen.

Legyen helye a kreativitásnak!

A sok rajznak, alkotásnak is engedjünk teret! Ez lehet táblafestékkel lekent fal, bútor vagy pusztán csak parafatábla vagy képkeretek a papír alapú rajzoknak. Ezzel megkímélhetjük a festést vagy a tapétát a balesetektől, és a gyermek is érzi, hogy fontosak a művei.

Gondoskodjunk hangulatfényről!

A gyerekszobának elég sötétnek kell lennie ahhoz, hogy nyugodtan tudjon aludni, de elég világosnak ahhoz, hogy ne féljen! Az aranyközépút megtalálását segítik az éjjeli lámpák, foszforeszkáló matricák, képek, de a szolidabb fényfüzérek is.

Nem elhanyagolható a kuckó!

Egy beltéri sátor, egy nyugodt sarok, egy lépcső alatti rész, vagy bármilyen kisebb terület bunkerré alakítható. Igen, akkor is jól jön, ha van saját szoba, mert időtlen klasszikus.

Számoljunk az ideiglenességgel!

A gyerekek gyorsan felnőnek, és ha ma még a pici pónikat imádják, lehet, hogy holnap már a zsiráfokat. Úgy dekoráljunk, hogy falbontás nélkül is könnyedén tudjunk alkalmazkodni az adott kor igényeihez!

Forrás: BrightSide