Egy igazán eredeti ötlet szép megvalósítása.

A mutatós bútordarabra egy facebook csoportban figyeltünk fel, ahol rövid idő alatt rendkívül népszerű lett a tagok körében. Nem véletlenül, hiszen az egyedi bútordarab funkciója és kivitelezése is különleges. Sztachó Alexandra imád kávézni és szerette volna becsempészni otthonába is a kávéházi hangulatot. Az álom valósággá vált: immár egy saját rusztikus, antik hatású kavébárban – melyben mindennek megvan a maga helye – készítheti és kortyolgathatja a kávéját.

Alexandrát kérdeztük az ötletről és arról, hogy hogyan valósult meg:

Az ötlet onnan indult, hogy imádok kávézni és vettem egy új kávéfőzőt, ami annyira jó kávékat készít, hogy mondtam a páromnak, szuper lenne egy olyan kis kávézós sarok vagy pult, ahol le tudok ülni nyugodtan meginni a kávémat és olyan hangulatom lenne, mintha közben egy kávézóban ülnénk.

Szeretjük a párommal a régi, retró dolgokat, azokat, amiket más kidobna. Mi mindenben látunk fantáziát, ezért is gondoltuk, hogy az alapja legyen egy régi ajtó, ami adott volt, hisz mikor megvettük a házat a kinti helyiségeken régi masszív faajtó volt. Ez lett az alap kiindulópont.

Szintén volt itthon régi lőszeresláda, ami pedig tökéletesen megfelelt az asztalrészének. A lőszeres láda oldalába szabott részekből lett később a 2 darab fiók, amelyeknek a fogantyúja egy régi szekrényről lett leszedve, hogy ezekkel is retró-antikolt hatást érjünk el.

A kapszulatartót is szerettem volna, ha stílusban megy a bárhoz, illetve hogy a közelben legyenek a kávékapszulák. Ezért a kapszulát lemérve mondtam a páromnak, hogy fúróval csináljon pont akkora lyukakat a szekrényre, amelyekbe beleférnek, így pont kézre esnek, és a megoldás sem mindennapi.

A bögrék szintén régi akasztókon lógnak, amelyeket egy régi előszobafalról csavaroztam le, majd fúrtam fel és csavaroztam át a kávébárra. A dekoráció nagy része mai darabokból készült, kivéve az üveg cukortartót, az ugyanis az ükmamámé volt.

Nagyjából tervezéssel együtt egy nap alatt készült el. Szerettünk volna olyan egyedi kis kávézós sarkot csinálni, ami nem mindennapi, mindezt úgy, hogy régi dolgokat használunk fel, ezeket gondoljuk újra, új “életet” adva ezeknek a bútoroknak.

Ami a költségeket illeti, az ajtó, a lőszeresláda és a pár darab fa adott volt. Deszkát vettünk, ez 4 méternyi volt és 2500 forintba került. 12 db csiszolópapírt használtunk el, ami nagyjából 500 Ft volt. Kellettek még csavarok 300 és festék 2500 forintért.

Ha mindent meg kellett volna vennünk, akkor mivel egy régi ajtót átlagosan 40 000 forintért adnak, lőszeres ládát 10 000-ért, körülbelül 55 000 forint körül jött volna ki, a munkadíjat nem is számolva.

Amire oda kellett figyelni az elkészítés során, az az volt, hogy kényelmesen elé tudjunk ülni, ne legyen se túl magas se túl alacsony.

A kávézói hangulatot párom, Szöllősi Péter varázsolta az otthonunkba.

Köszönjük Alexandrának, hogy részletesen elmesélte nekünk a kávébár történetét.