A korábbi tulajdonos egész egyszerűen nem hajlandó kiköltözni

A kaliforniai házaspár azt hitte, hogy valóra váltják az álmukat, amikor minden megtakarításukhoz felvett hitelből megvásárolták a kiszemelt ingatlant, de a történetük rémálommá vált.

Megtörtént a ház lefoglalózása, majd a szerződés szerinti teljes vételár kifizetése, de a korábbi tulajdonos nem adta át a kulcsokat, sőt, még ki sem költözött az ingatlanból. Egy éve történt a tranzakció, előrelépés azonban nincs az ügyben, mert covid-19 miatt helyi moratóriumot rendeltek el, amit június 30-ig meg is hosszabbítottak. Így az új tulajdonosok nem tudják kirakatni a régit, hiába fizettek és voltak nagy terveik.

Mindennek tetejébe az illetéktelen házfoglaló nem csak kényelmesen él ott, mintha mi sem történt volna, hanem a karbantartást is hanyagolja már egy éve lassan, így az ingatlanhoz tartozó kert és növényzet pusztulásnak indult. Tracie és Myles Albert próbálták legalább a pázsitot meglocsolni, és egyéb kisebb kerti munkát elvégezni, de a lakó dühös lett attól, hogy zavarják, még a pár slagját is tönkretette.

Szomorú, hogy 2021-ben ilyen megtörténhet, az esettel foglalkozó ügyvéd szerint ez nem is egyedi eset, idén ez már a hetedik vagy nyolcadik eset csak náluk. Hol tart a világ?

Forrás: OddityCentral

Kapcsolódó cikkünk:
Mit tehetünk, ha a lakók nem hajlandóak kiköltözi az ingatlanunkból?