Újrahasznosítás.

Az oly népszerű harisnyavirágok mintájára készült már szintén újrahasznosítással nejlonzacskókból mutatós virág, most azonban Mikáczó Tímea nejlonharisnya és drót segítségével formázott, majd akrillal festett gyönyörű pillangóit mutatjuk be. Az alábbiakban megtudhatjuk Tímeától, hogy hogyan, milyen lépések során alkotja meg őket.

Kézművesként tavasztól őszig kisebb-nagyobb rendezvényeken veszek részt árusként. Idén szerettem volna egy kétnapos gyermekrendezvényen is részt venni, ahol az árusítás mellett még dekorációkkal is készülni kellett. A pillangók is ez okból készültek el, hisz a manók és tündérek világához úgy gondolom, a színes pillangók elengedhetetlenek. Az első darabok bemutatásra készültek, de olyan sok ember tetszését elnyerték, hogy azóta is készítek eladásra.

Az elkészítéséhez sok mindenre nincs szükség, hisz csak drótból, speciális harisnyából, némi vattából és cérnából készülnek. A festéshez akril festék, csipesz vagy épp egy kis mágnes, ha valaki a hűtőjére szeretné. Én csipesszel készítem őket.

Első lépésként a szárnyakat készítem el drótból. Ezt egy mérethenger segítségével érem el, ami igazából bármi lehet, ami kör alakú. A felső, és az alsó két-két szárnyat együtt formázom kézzel, hogy szimmetrikusak legyenek. Amikor ezek készen vannak, bevonom őket harisnyával, és össze rögzítem egymáshoz a szárnytöveknél.

A test készítése egyszerűbb. Dupla szál drótot használok hozzá, amit összetekerek kb. 6 cm hosszan, a csápoknak pedig kb. 4 centiméternyit kihagyok. Ezt körbetekerem vattával, majd óvatosan, a csápoknál kezdve bevonom fekete harisnyával, és cérnával megkötözöm. A szárnyakat és a testet  összeragasztom, (felülre a testet), a szárnyak alá pedig a csipeszt. Ezután csak a festés van hátra.

Készítésekor ügyelni kell a harisnyával a test bevonásakor, hisz hamar megpattan egy szál, ami a szárnyaknál is megtörténhet.

Az első darabok közel 1 óra alatt készültek el, később ez lecsökkent fél órára. Amikor az ember keze rááll a festésre, könnyebben megy már.

1 db pillangó kb. 500 forintból kihozható.