Ha röviden akarnánk összefoglalni, azt mondhatnánk, hogy a rendrakás művészete.

Ez viszont csak részben fedi az igazságot, ugyanis sokkal komplexebb ennél. A mondás, miszerint “rend a lelke mindennek” egy alaptétel, viszont elérni már nem olyan könnyű.

Sokan csodálkoznak, hogy nem mindenki tud otthon rendet tartani vagy felállítani egy rendszert, de ez nem szégyen, ugyanis senki sem ezzel a tudással születik. Az életük folyamán talán főként a nők szednek magukra ez irányú ismereteket, persze ők sem feltétlenül  és a férfiak között is vannak a téma iránt nyitottabbak. Itt jönnek a képbe a szakemberek, azaz az otthonszervezők.

Külföldön már régóta divat segítséget kérni az ideális otthon megteremtéséhez, de napjainkban már hazánkban is elérhető ilyen szolgáltatás. Ilyenkor a tanácsadó (olyan, mint például az ismert Marie Condo), hasznos tippekkel látja el ügyfelét annak adott lehetőségeihez mérten. A személyre szabott professzionális rendszerezés lényege, hogy a környezet átláthatóbbá, kényelmesebbé, rendezettebbé váljon, majd ez az állapot hosszútávon is fenntartható maradjon. Ez általában nem működik új szokások erőltetésével, ezért inkább a meglévőket helyezik új perspektívába.

A rászánt idő és energia azonban egy szakember segítségével sem úszható meg teljesen, de mindenképp megéri foglalkozni vele, sokkal jobban érezzük magunkat a rendezett környezetben!