Lakás

Lakóközösséget épít a Disney, hogy a hétköznapok is mesebelivé váljanak

Egy kisebb, varázslatos települést terveznek létrehozni, ahol a meseparkon kívül is átélhető a csoda.

A tervek szerint az anaheimi Disneylandtől két órányi autóútra, a kaliforniai Rancho Mirage környékén fog megépülni a megálmodott lakóközösség. A Disney brandje alatt fut majd a közösségi élet, viszont a házak építése és értékesítése az ingatlanos szakemberek feladata lesz. Az ott élők maguk is részévé válhatnak majd a meséknek az ott dolgozó, Disney által delegált alkalmazottnak hála. Lesznek majd előadások, főzőtanfolyamok, wellness és sokféle program, illetve gondolnak majd az 55 év feletti korosztályra is.

Hogy mikorra készül el mindez, arról még nincs pontos információ. Mindenesetre a tervek ígéretesek:

Korábban már kísérleteztek Disney kastélyokkal egy török faluban, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Talán túl nagyot álmodtak azzal, hogy mindent a luxusra és fényűzésre építettek, és idő előtt csődbe ment az építtető cég. Mára már csak kísértetváros egy meg nem valósult ábránd hamvaival.

Ezzel szemben az orosz mesebeli óvoda remekül bevált, ahogy otthonként is csodásan funkcionál a bájos mesevilág. Jó érzés lehet olyan helyen élni, ahol minden színes, kedves és barátságos. A Disney-falu is remélhetőleg ilyen lesz.

Forrás: House Beautiful